2024. május 10. - Ármin, Pálma

1 millióan a temetőben

Mindenszentek ünnepén rótták le a legtöbben tiszteletüket a fővárosi köztemetőkben - tudta meg a Független Hírügynökség Simóka Kálmánnétól, a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatójától. Sokan érkeztek vidékről is.
2007. november 4. vasárnap 18:37 - Hírextra

Halottak napján, november 2-án már lényegesen kevesebben látogattak ki a sírkertekbe, vasárnapra már szinte egy szokványos hétvégéhez hasonlóan alakult a forgalom. A budapesti temetők október 23-tól november 4-éig várták hosszabbított nyitva tartással a gyászolókat.

Hétfőn visszaáll a szokásos téli nyitvatartási rend, és az lesz érvényes egészen jövő márciusig. November 5-étől reggel fél 8-tól délután 5-ig, a sötétedésig lehet látogatni a sírkerteket.

Simóka Kálmánné a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy sok APEH ellenőr vizsgálódott a sírkerteken belül is, főleg azt figyelték, hogy adnak-e nyugtát a virágárusok. A vezérigazgató úgy tudja, hogy az új köztemetőben bírságoltak is a revizorok.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását