Sztárhírek
Új tehetségkutató műsor indul
Új, országos tehetségkutató műsort indít útjára a Hálózat Tv "Nefelejcs Nótashow" címmel. Az első adás október 21-én, vasárnap 17 óra 30 perctől látható.
A 12 részből álló szórakoztató műsorban adásonként 4-4 versenyző szerepel, akik közül a zsűri egyet juttat tovább. A többiek közül még egyet a nézők szavazhatnak be sms vagy hangüzenet segítségével. A nézők által bejuttatott versenyzők a vigaszági döntőben méretik meg magukat, amelynek győztese csatlakozik a selejtező körök továbbjutóihoz. A döntőbe jutottak közül a közönség szavazatai alapján hirdetik ki a végső sorrendet – tudatta a médium közleményében.
A produkció zsűrijében Kállay Bori operett- és musicalénekesnő, Nagy Edmond énekes, Berkes János operaénekes, Tarnai Kiss László nótaénekes foglal helyet.
A versenyzők összesen 12 millió forint nyereményért teszik próbára tehetségüket.
A tehetségkutató nótashow heti rendszerességgel, vasárnaponként jelentkezik, s a következő hét szombatján este tíz órakor megismétlődik.
Forrás: MTI