Tudomány

Törzsfőnökre leltek

Kr. e. VI. századból származó befolyásos személyiség, feltehetően egy törzsfőnök sírkamráját fedeztek fel ukrán régészek a Ternopili területen, egy kurgán feltárása során.

A sírkamra, amelynek megépítésére több tonna követ használtak fel, gyászszertartások elvégzésére is szolgálhatott: erre enged következtetni, hogy központi, ötször ötméteres részét nem temették be földdel, belsejébe több folyosón keresztül is be lehetett jutni – olvasható a NEWSru című orosz hírportálon.

Ukrajnában kevés ilyen konstrukciójú temetkezési helyet tártak fel eddig. A sírkamra belsejében két harci szekercére, valamint egy páncélingre bukkantak. Az utóbbi elkészítése során bőralapzatra több rétegben fémgyűrűket – összesen 5-7 ezer darabot – varrtak fel. Az ilyen páncéling megvédte viselőjét a nyilaktól, vagy a dárdától, legfeljebb egy harci szekerce sebesítette meg egykori tulajdonosát – állítják a szakértők.

A leletek között agyagedények, bronztárgyak, valamint a maga nemében egyedülálló bronzüst is szerepel.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.