Belföld
Tárgyal a kormányfő
A Hősök terén koszorúzással kezdődött kedden a moldovai miniszterelnök egynapos hivatalos magyarországi látogatása; Vasile Tarlev ezt követően magyar-moldovai üzletember-találkozón mondott köszöntő beszédet.
A moldovai vezető tárgyal magyar partnerével, Gyurcsány Ferenc kormányfővel, Göncz Kinga miniszterelnökkel, Szili Katalin házelnökkel.
A kétoldalú miniszterelnöki találkozót követően a tervek szerint kormányközi együttműködési, katonai térképészeti, a gazdasági versenyhivatalok közötti, valamint vámügyi megállapodást is aláírnak.
Idén az Országgyűlés elnöke és a magyar diplomácia vezetője is járt Moldovában. Magyarország áprilisban nyitotta meg a moldovai fővárosban, Chisinauban a közös vízumkérelem-átvevő központját.
Forrás: MTI