Belföld
EU-pénzek: 904 szabálytalanság 2006-ig
Az európai uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban a magyar kormány által működtetett intézményrendszer 2006-ig 904 esetben indított szabálytalanság miatt eljárást - közölte Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az ATV Friderikusz
Az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, 2006 végéig a magyar kormány által működtetett intézményrendszer 904 esetben indított szabálytalanság miatt eljárást, a legkisebb hibáktól a súlyos szabálysértésig – mondta Bajnai Gordon.
Hozzátette: 2006-ban 124 esetben indítottak eljárást és jelenleg is folynak vizsgálatok.
Bajnai Gordon elmondta, hogy 2006-ban az Európai Unió szabálytalanságokat és csalásokat vizsgáló szervezete Magyarország esetében négy ügyet tartott nyilván. Ugyanakkor a vizsgált ügyek egyike sem volt uniós fejlesztéshez kapcsolható, hanem vámügyhöz, áfaügyhöz, agrártámogatási ügyhöz – fűzte hozzá.
Mint rámutatott, ezzel az ügyszámmal Magyarországnak az akkori huszonöt tagország közül a harmadik legkevesebb ügye volt.
Forrás: MTI