2024. március 29. - Auguszta

Az MDF is vizsgálná az útfelújításokat

Az MDF már korábban is támogatta annak a vizsgálóbizottságnak a felállítását a Fővárosi Önkormányzatban, ami a budapesti útfelújításokat vizsgálná - mondta Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese hétfőn az MTI-nek, Révész Máriusz fideszes képviselő parlamenti
2007. október 8. hétfő 19:50 - Hírextra

"Az MDF bejelentette, már a közgyűlésen is, hogy meg fogja szavazni a vizsgálóbizottságnak a felállítását az útfelújításokról. Azt gondolom, hogy Révész Máriusznak ez a kisszerű, szánalmas hazudozása nemcsak a politikai osztályt, hanem a saját pártját is lejáratja. A leghatározottabban visszautasítom, amit az MDF-ről mondott" - mondta Hock Zoltán.

A politikus hangsúlyozta: az MDF szavazatai nélkül nem tudott volna napirendre kerülni a vizsgálat kérdése, a párt már a közgyűlésen is jelezte, hogy megszavazza vizsgálóbizottság felállítását - tette hozzá.

Az MDF nem vett részt az útfelújításokkal kapcsolatos feltételezett visszaélésekben, ha volt visszaélés, az a városvezetést terheli - húzta alá a politikus az MTI kérdésére.
Hock Zoltán szerint azért említette egy lapon az MDF-et az MSZP-vel és az SZDSZ-szel Révész Máriusz, mert a Fidesz folyamatosan megpróbálja összemosni a fórumot a szocialistákkal és a liberálisokkal.

Révész Máriusz (Fidesz) szerint "Demszkyék nagyjából tíz zuschlagnyi, azaz hatszáz millió forintnyi" útfelújítási pénzzel nem tudnak elszámolni és az MSZP, az SZDSZ illetve az MDF nem hagyja, hogy vizsgálja az ügyet a Fővárosi Önkormányzat.

Elmondása szerint a fővárosi útfelújítási pályázatok elszámolásakor 131 esetből 55 alkalommal találtak eltérést a szerződések és a valós teljesítés között, és eszerint Budapest 581 millió forint állami támogatással nem tud elszámolni. Úgy látja, ami történt, a fiatal szocialisták pénzlenyúlási trükkjeire emlékeztet, mert valótlan adatokkal fedezték, amit nem teljesítettek.

Példaként említett egy esetet, amikor egy útszakasz felújítására kétszer is vettek fel támogatást.
A fideszes képviselő véleménye szerint ebben az ügyben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak feljelentést kellett volna tennie, de ez nem történt meg.

Újhelyi István, az önkormányzati és területfejlesztési minisztérium államtitkára erre úgy reagált: több önkormányzatnál, köztük fideszes helyhatóságoknál is vizsgálat folyik az útfelújítások elszámolása miatt. Megjegyezte: ilyen például a visegrádi önkormányzat is.

A tavalyi útfelújításoknak a kérdése is szerepel a fővárosi önkormányzat keddi rendkívüli közgyűlésének napirendjén. A testület szeptember utolsó csütörtökén, a soros közgyűlésen határozatképtelenné vált, röviddel e napirendi pont tárgyalása előtt, mert a két kormánypárti frakció és az MDF kivonult az ülésteremből.

Demszky Gábor múlt heti tájékoztatóján elmondta, hogy a támogatás elszámolását ellenőrző Pro Régió Kht. jelentéséből értesült arról, hogy a kért támogatásokat esetenként nem az adott útszakaszra, hanem egy másik út felújítására költötték. Hangsúlyozta, arról nincs tudomása, hogy a kért támogatást ne útfelújításra, hanem más célra költötték volna.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását