Kultúra
Közönségdíjas a hódmezővásárhelyi festőművész
Az idei szegedi nyári tárlat látogatóinak szavazata alapján Zoltai Attila hódmezővásárhelyi festőművész kapta a kiállítás közönségdíját, az elismerést szerdán adták át a Tisza-parti városban.
A XXXIV. Nyári tárlatot két hónapos nyitva tartása alatt mintegy kétezer látogató tekintette meg – mondta el Solymos László alpolgármester a közönségdíj átadása előtt.
Az Olasz Kulturális Központban rendezett kiállításon 137 kortárs művész 191 alkotását – 63 szobrot, kisplasztikát és érmet, 27 grafikát és 101 festményt – láthatott a közönség. Az idei volt az utolsó esztendő, amikor a kulturális központ adott otthont a tárlatnak, a következő évektől már a Reök-palotában rendezik meg a képzőművészeti seregszemlét – tudatta a politikus.
A látogatók zömmel szegedi művészek alkotásaira adták szavazatukat, a legtöbb voksot mégis hódmezővásárhelyi festő, Zoltai Attila kapta Gyertyafényben III. című olaj-vászon technikával készült csendéletéért – közölte Solymos László. A közönségdíjjal pénzjutalom is jár.
Zoltai Attila 1967-ben született Kisteleken, Szegeden a főiskolán Dér István és Novák András voltak a mesterei. 1995 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1996 óta pedig Hódmezővásárhelyen él és az egyesület kollektív műtermében dolgozik. Festészeti munkáit a hódmezővásárhelyi realista hagyományokból táplálkozó, régi értékeket újszerű megfogalmazásban ábrázoló képi világ jellemzi.
A művész az MTI-nek elmondta: a csendélet tematika, a fények ábrázolása egy-két éve foglalkoztatja, s Időtlen pillanatok címmel tavaly már kiállítást is rendezett e műveiből Hódmezővásárhelyen.
Forrás: MTI