Belföld
Javaslatot nyújt be a Fidesz
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz, amelyben azt javasolják, hogy szüntessenek meg két, az uniós források elosztásában segédkező szervezetet, a Kistérségi Hálózatot és az NSZT Házhoz megy nevűt.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint a két hálózat párhuzamosan működik, ráadásul azok élén "szocialista pártkatonák" állnak, akik helyére – javaslatuk szerint – a kistérségek által javasolt, pályázat útján kiválasztott köztisztviselőknek kellene lépniük – mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteken. A lépéssel a Fidesz szerint megakadályozható lenne, hogy az uniós közpénzek szocialista pártkasszába vándoroljanak. Pelczné Gáll Ildikó egyúttal bejelentette azt is, hogy hétfőre összehívta az uniós pénzek felhasználásáért felelős eseti bizottságot.
Forrás: FH