2024. május 9. - Gergely

MDF a roma felzárkóztatásról

Roma Felzárkóztató Programot dolgozott ki az MDF, ennek keretében roma szakértői lista összeállítását tartják szükségesnek. Erről Herényi Károly parlamenti frakcióvezető és Pusztai Erzsébet, a párt tandem munkacsoportjának vezetője számolt be kedden Budap
2007. szeptember 25. kedd 12:49 - Hírextra

Az MDF politikusai hangsúlyozták: üdvözlik a Roma Integráció Évtizede Programot, ugyanakkor azonnali intézkedéseket tartanak szükségesnek. Ezért dolgozták ki a Roma Felzárkóztató Programot és javaslataikat hétfőn Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal is egyeztették. Pusztai Erzsébet tájékoztatása szerint a biztos támogatta a párt által kidolgozott megoldásokat.

Pusztai Erzsébet elmondta: levélben fordultak roma érdekvédő szervezetekhez, hogy a program első elemeként megvalósuló szakértői lista létrejöjjön, amelyet a tömegtájékoztatási eszközökhöz juttatnának el.

"A negatív sztereotípiák ellen úgy küzdhetünk, ha a tömegtájékoztatásban a legkülönfélébb műsorokban jól felkészült, kompetens roma szakemberek jelennek meg" - fogalmazott Pusztai Erzsébet, aki az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: reméli, hogy a lista a lehető leghamarabb, néhány hónapon belül összeáll.

A felzárkóztató programról szólva kifejtette: abban konkrét lépések szerepelnek az oktatást, kultúrát, szocializációt, foglalkoztatást, felzárkóztatást érintően, valamint a kisebbségi törvénnyel összefüggő problémák megoldására vonatkozóan. Ezeket a későbbiekben ismertetik, a részletekről pedig az ombudsman mellett cigány kisebbségi szervezetekkel is egyeztetnek.

"Erős kisebbség nélkül gyenge a többség" - fogalmazott Herényi Károly a sajtótájékoztatón. Szerinte a rendszerváltást megelőző cigánypolitika nem merte felvállalni a problémákat, a rendszerváltást követően pedig ez a témakör akkor kerül elő, amikor választási kampányra készülnek a pártok és meg akarják szerezni a kisebbséghez tartozók voksait. A frakcióvezető azt mondta, az MDF ezzel a hozzáállással szakított, amikor kidolgozta a Roma Felzárkóztató Programot.

Herényi Károly közölte: bíznak abban, a parlament minden felelősen gondolkodó pártja partner lesz javaslatukhoz, hogy ezt a problémát megoldják. Hozzátette: tanult, képzett, foglalkoztatott cigányokra van szükség Magyarországon, ezzel az ország, a nemzet lesz gazdagabb.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását