Életmód

A kevés alvás árt a szívnek

Brit kutatók kimutatták, hogy mind a kevés, mind a sok alvás halálos kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedést okozhat - olvasható a BBC News honlapján.

Két évtizeden át több mint tízezer közszolgálati alkalmazottat figyeltek meg a warwicki és a londoni egyetem szakemberei, hogy feltárják az alvás és a szív- és érrendszeri megbetegedések közti összefüggéseket. Kimutatták, hogy akik hétről öt órára csökkentették a napi alvásukat, azoknál a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata kétszeres azokhoz képest, akik minden éjjel hét órát alszanak.

Szintén duplájára nőtt a kockázat azoknál, akik hétről nyolc órára vagy még többre emelték napi alvásmennyiségüket.

A kutatók szerint tehát az egészség megőrzése érdekében a hét óra alvás az ajánlott. Ez persze csak egy statisztikai átlag, mert – mint a szakemberek rámutattak – az alvásigénye mindenkinek egyéni, akárcsak a magassága vagy a cipőmérete.

Manapság a kevés alvás miatti levertség, nappali álmosság vagy fáradtság gyakoribb, mint néhány évtizeddel ezelőtt – hangsúlyozták a szakemberek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.