Sport
Mától BL
Kedden este megkezdődik a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája csoportköre. A 2007-2008-es idény első napján tizenhat csapat lép pályára. A keddi meccsek közül kiemelkedik a címvédő és a tavalyi döntős fellépése. A Milan ugyanis a Benficát
A két kiemelt mérkőzés mellett érdekes összecsapás várható a Real Madrid-Werder Bremen találkozón is. A hazaiak kispadján ugyanis ez lesz az első BL mérkőzése a német Bernd Schuster vezetőedzőnek, akit igen nagy várakozással csábítottak a nyáron Madridba.
Az A-csoportban a már említett Porto-Liverpool meccs mellett a francia Marseille a török Besiktast fogadja. A B-csoportban az angol Chelsea megint a végső győzelem reményében vág neki a sorozatnak, ehhez az első lépés a Rosenborg legyőzése lenne hazai pályán. A csoport másik találkozóján a Schalke a Valenciát látja vendégül.
A C-csoportban a Real Madrid és a Bremen mellett az Olympiakosz és Lazio képviselteti magát, kedd este Athénban csapnak össze. A D-csoportban a címvédő Milan Benfica elleni mérkőzése mellett a skót Celtic a Sahtar Donyeckhez látogat.
Szerdán szintén lesznek érdekes találkozók, így például a Barcelona-Lyon, vagy az Arsenal-Sevilla összecsapás is nagy küzdelmet ígér.
Bajnokok Ligája, keddi összecsapások:
A-csoport:
Marseille – Besiktas
Porto – Liverpool
B-csoport:
Chelsea – Rosenborg
Schalke – Valencia
C-csoport:
Real Madrid – Werder Bremen
Olympiakosz – Lazio
D-csoport:
Milan – Benfica
Sahtar – Celtic
Szerdai mérkőzések:
E-csoport:
Rangers – Stuttgart
Barcelona – Lyon
F-csoport:
Roma – Dinamo Kijev
Sporting – Manchester United
G-csoport:
PSV – CSZKA Moszkva
Fenerbahce – Internazionale
H-csoport:
Arsenal – Sevilla
Slavia Prága – Steaua Bukarest
Forrás: FH