Bűnügy

Késelések Józsefvárosban

Két fiatalt késeltek meg vasárnap kora reggel Budapesten, amikor két kisebb csoport összeverekedett a VIII. kerületben - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A két társaság a Kőbányai úton szólalkozott össze hat óra körül. A dulakodás közben az egyik társaság két tagját szúrták meg a másik bandából. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ugyanaz a férfi volt-e a tettes – mondta Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az egyik sértett, egy 28 éves férfi könnyű, a másik, egy 20 éves fiatal súlyos sérüléseket szenvedett, mindkettőjüket kórházba szállították. A tettest nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Az MTI kérdésére a sajtóügyeletes elmondta: egyelőre semmi sem utal arra, hogy összefüggés lenne a Kőbányai úti és az egy órával korábban történt óbudai késelés között.

A III. kerületi Szentlélek téren szintén két, fiatalokból álló kisebb társaság verekedett össze. A hajnal öt órakor történt dulakodásban egy 22 éves fiatalember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.