Külföld

Magyar Ausztria

"Az én Ausztriám. 50 év a hatalom sáncai mögött" címmel kerül piacra a neves ausztriai publicista, a magyar származású Paul Lendvai új könyve, amely személyes élményein és tapasztalatain keresztül széles körű tablót nyújt az alpesi ország sikertörténetérő

Az Ecowin kiadó gondozásában megjelenő, az osztrák sajtóban elismerő és méltató hangon beharangozott könyvet hivatalosan a jövő héten mutatják be, a méltatást Alexander Wrabetz, az ORF televízió vezérigazgatója tartja.

"A kötet azt az időszakot fogja át, amióta 1957-ben ideérkeztem. Tulajdonképpen azt írtam meg benne, amit itt újságíróként, tudósítóként és szerkesztőként, átéltem vagy hallottam – nyilatkozta könyvéről a szerző az MTI bécsi irodájának. – A kiemelkedő személyiségek és a saját benyomásaim tükrében mutatom be Ausztria politikai történetét: a kormányalakítási kísérletektől az egy-egy személyhez köthető éra jellemzésén át egészen a múlttal való szembenézésig, az erről szóló vitákig és a hatalmi harcokig.

A Waldheim-ügy hátterével éppúgy foglalkozom, mint a Jörg Haider-féle Szabadságpárt kormányra kerülése miatti európai uniós szankciók időszakával. De van a könyvben néhány olyan "mazsola" is, amelyet talán ilyen formában még nem írtak meg, például annak története, hogyan bukott meg titkos számlái miatt a Bruno Kreisky kormányfő utódjául kiszemelt Hannes Androsch pénzügyminiszter. Kitérek a keleti politikára is, az előszóban pedig utalok rá, hogyan jöttem ide magyar menekültként, és hogy részben a hála, részben az Ausztria iránti kritikus szeretet vezérelt a könyv megírásában. Háttérként azok az interjúk szolgáltak, amelyeket az ország vezetőivel készítettem."

A kötetet hamarosan bemutatják Németországban, és Paul Lendvai bízik abban, hogy Magyarországon szintén ki fogják adni, mert "benne van az osztrák politikai stabilitás titka, nevezetesen az, hogy a politikában itt nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak, és mennyire fontos intézmény a szociális partnerség".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.