Külföld
Helytelen kendők
Több mint 110 ezer nőt figyelmeztetett az iráni rendőrség a nem megfelelő kendőviselet miatt. A helyes kendőviseleti kampány április 21. óta tart, célja az iszlám erkölcs tiszteletben tartatása - közölte Reza Zareie, Teherán tartomány rendőrfőnöke.
"A kampány kezdete óta a rendőrség 113 454 személyt figyelmeztetett helytelen kendőviselet miatt Teherán tartományban" – közölte Zareie tábornok a hétfői iráni sajtó szerint.
A rendőrtábornok elmondta: 5700 személy, közöttük 1400 férfi kényszerült a helyes erkölcsöt bemutató tanfolyamokon való részvételre, és 1600 nő került bíróság elé.
A nők – legyenek irániak vagy külföldiek – az 1979-es iszlám forradalom óta kötelesek muzulmán kendőt viselni. Az utóbbi években azonban némileg lazultak az erkölcsök, egyebek között a kendőviselet terén.
A
korábbiaknál hosszabb és szigorúbb erkölcsnemesítő hadjárat ellenére az öltözködési szokások alig változtak, és továbbra is ugyanannyi "helytelen kendőviseletű" nőt lehet látni a főváros utcáin.
Az erkölcsvédő kampány nemcsak a kendőviseletre terjed ki. Az elmúlt öt hónap során Teherán tartomány rendőrsége 27 ezer műholdvevőt kobzott el, és 535 embert vett őrizetbe, akik ezeket a berendezéseket árusították. Iránban törvény tiltja műholdas televíziók adásainak vételét, ennek ellenére irániak millióinak van parabolaantennája. A rendőrség a kérdéses időszak alatt 300 ezer "dekadens" CD-t és videót is elkobzott.
A rendőrség 3000 ezer kávéházat és boltot is célba vett, amelyeket figyelmeztetett – írta az Irna iráni hivatalos hírügynökség. Egyes lapok szerint állítólag be is zárják őket. Az erőszakos cselekmények elkövetőire is kiterjedő kampány deklarált célja "a társadalom fizikai és erkölcsi biztonságának a javítása".
Mogadam tábornok, iráni rendőrfőnök szerint a Ramadán, a muzulmán böjti hónap után a kampány újabb szakasza kezdődik.