Belföld

KDNP: lemondott Karancsi Jánosné

Lemondott debreceni önkormányzati képviselői mandátumáról Karancsi Jánosné, a KDNP városi elnöke, aki a legutóbbi önkormányzati választáson a KDNP-Jobbik debreceni listáján szerzett mandátumot - jelentette be Kósa Lajos polgármester a csütörtöki közgyűlés

A KDNP debreceni elnöke előzőleg pártjából is kilépett – tudta meg az MTI tudósítója az érintettől, akit csütörtökön késő délután sikerült elérnie.

Karancsi Jánosné döntését szűkszavúan azzal indokolta, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt országos vezetése önmagával, a parlamenti frakcióval van elfoglalva és nem fordít kellő figyelmet a vidéki szervezetek problémáira.

A KDNP távozó debreceni elnöke, aki eddig a párt hajdú-bihari alelnöke is volt, példaként a hajdúdorogi esetet is megemlítette. Elmondása szerint a legutóbbi önkormányzati választáskor pártja Hajdúdorogon önálló jelöltet indított a vele szövetséges és a posztra alkalmas fideszes polgármesterjelölttel szemben, s ezzel a szocialista jelöltet segítette a polgármesteri székbe. "Ez elfogadhatatlan" – tette hozzá.

Hangsúlyozta, mivel debreceni önkormányzati képviselői mandátumát listán szerezte, úgy tartotta tisztességesnek, hogy lemond a képviselőségről, s egyelőre visszavonul a politizálástól.

Karancsi Jánosné ötödik éve állt a debreceni KDNP-szervezet élén. Irányításával jelentős mértékben megerősödött a Kereszténydemokrata Néppárt Debrecenben, s képviselői mandátumhoz is jutott a városi önkormányzatban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.