Sport
Platini terve
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke három automatikus részvételi lehetőséget biztosítana a Bajnokok Ligájában a három legerősebb bajnokságnak a jelenlegi kettő plusz kettes rendszerhez képest.
Az érvényben lévő szisztéma szerint az élbajnokságokból két csapat közvetlenül felkerül a főtáblára, kettő pedig a selejtező harmadik körében kapcsolódik be a sorozatba.
Az újítással – mely novemberi, végrehajtó-bizottsági jóváhagyás esetén 2009-ben lépne érvénybe – adna is, és el is venne a francia sportvezető, aki megválasztása előtt többek között azzal kampányolt, hogy igyekszik majd mérsékelni a meghatározó bajnokságok túlsúlyát a szerényebb nemzeti pontvadászatok javára.
Platini elképzelése szerint négy BL-helyet kupagyőzteseknek osztanának ki: a legelőkelőbben rangsorolt országok érintett alakulatai kétkörös előselejtezőben döntenék el, melyikük szerepelhetne a főtáblán.
A sportvezető azt is felvetette, hogy a döntőt hétvégén kellene megrendezni.
"Az idei, athéni finálén alig láttam családokat, gyerekeket. Ezen úgy lehetne változtatni, ha hétvégén kerülne sor a döntőre" – mondta Platini, aki hozzátette, az UEFA Kupa utolsó mérkőzését nem tenné át hétvégére, mert az már problémákat okozna a nemzetközi versenynaptárban.
A legrangosabb európai kupasorozatban eddig valamennyi döntőt szerdán rendezték.
További elem, hogy megszűnne az Intertotó Kupa.
Ez utóbbi egyben azt is jelentené, hogy csökkenne a mérkőzések száma, és ezzel együtt a játékosok leterheltsége. Platini a BL-sorsolás előtt, Monte-Carlóban kijelentette: a Sevilla futballistája, Antonio Puerta halála is jelzi, hogy változtatni kell a jelenleg hektikus versenynaptáron.
Forrás: MTI