Belföld
Oltani mennek, nem nyaralni
A rátermettség és a nyelvtudás alapján kiválasztott 18 fővárosi tűzoltó és egy mentőorvos a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság (FTP)Dologház utcai épületétől indult el két járműfecskendővel és két, tartalék felszereléseket, gyógyszereket és élelmiszert szállí
Az európai fővárosok közötti együttműködés keretében Athénba indult kontingens búcsúztatásakor Demszky Gábor (SZDSZ) a tűzoltóknak azt mondta: a csoport egy rendkívüli feladatra vállalkozott, ezért arra kérte a tűzoltókat, hogy esküjükhöz híven, Budapest és a magyarság nevében nyújtsanak segítséget a bajba jutottaknak.
A főpolgármester az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosi tűzoltók már árvizeknél is többször nyújtottak segítséget a szomszédos országokban, a 2004-es thaiföldi cunami-katasztrófánál pedig a Fővárosi Vízművek szakemberei segédkeztek.
"Budapest egy szolidáris város" – mondta Demszky Gábor, hozzátéve, Athén pedig testvérvárosa Budapestnek, ezért döntött úgy, hogy azonnali segítséget nyújtsanak a magyar főváros tűzoltói.
A csoportot Cziva Oszkár tűzoltó ezredes, az FTP tűzoltási, mentési és katasztrófa-elhárítási főosztályának vezetője irányítja, aki a távirati irodának azt mondta: láncfűrészeket, tartalék tömlőket, és a kézi szerszámok mellett speciális, erdőtüzek oltására használható eszközöket is visznek magukkal, amiket a fővárosi tűzoltók elsőször használnak majd a magyar tűzoltók közül.
A csoportparancsnok elmondta, hogy a 18 tűzoltó, akik közül nyolcan beszélnek angolul, egy hétig tudnak önállóan dolgozni, élelmiszer és víztartalékuk ennyi időre elegendő. A feladatokat az athéni tűzoltókkal közösen végzik majd.
A tűzoltók között van Jambrik Rudolf alezredes, aki helikopterpilótaként is dolgozik az FTP állományában, elmondta, ha kiszállítják a légi mentésre használt járművét, csatlakozik a többi helikopteres mentőcsapathoz.
A görög fővárosba indult tűzoltók az MTI-nek azt mondták, azért vállalkoztak a küldetésre, mert "ez egy hivatás", és kötelességüknek érzik, hogy ahol baj van, önzetlenül segítsenek.
A két járműfecskendő és egy terepjáró, valamint a kiszolgáló autó mintegy másfélezer kilométer megtétele után várhatóan kedd délelőtt érkezik meg Athénba. A főpolgármester arra kérte a szerb hatóságokat, hogy országuktól rendőri felvezetést biztosítsanak a magyar mentőcsapatnak.
Az elmúlt három nap alatt a görögországi erdőtüzekben 57 ember, köztük több tűzoltó vesztette életét, ötszáznál több lakóépület, üzlethelyiség, valamint több tízezer hektárnyi erdő égett le. A görög kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország egész területén, miután a tüzek kiterjedtek a Peloponnészosz-félsziget teljes déli részére és más területekre is.
Eddig több európai ország ajánlotta fel segítségét Görögországnak az erdőtüzek oltásához: speciális repülőgépeket és helikoptereket küldtek, illetve küldenek a dél-európai országba.
Forrás: MTI