Bűnügy

Vizsgálja a rendőrség a bobpályán történteket

Alig néhány hete nyitott, máris több baleset történt a miskolc-tapolcai bobpályán. Volt, aki agyrázkódást kapott, egy nőnek felszakadt az álla, egy másiknak pedig a nyaka húzódott meg. A legutóbbi baleset sérültjei feljelentést tettek a rendőrségen, az üg

A miskolci bobpálya bejáratánál 6 nyelvű tájékoztató tábla fogadja a látogatókat. Ezen pontosan feltüntették a szükséges követési távolságot és azt, hogy hogyan kell rendeltetésszerűen használni a pályát. A szabályok betartására indulás előtt minden bobozót figyelmeztetnek. A bobpálya üzemeltetője szerint ezért a balesetek nem a pálya vagy az alkalmazottak hibájából, hanem néhány bobozó vakmerőségéből adódott. Egyesek ugyanis még akkor sem fékeznek, amikor kellene, vagy éppen nem megfelelően húzzák meg a fékkart – mondta.

A legutóbb megsérült két nő feljelentést tett a rendőrségen. Most szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a bobpálya üzemeltetői felelősek-e a bekövetkezett sérülésekért.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.