Külföld
7,5-ös földrengés Jáván
A Richter-skála szerinti 7,5-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök hajnalban - magyar idő szerint szerda este - az indonéziai Jáva szigetét. A földmozgás epicentruma Indramayu városától 75 kilométerre észak-nyugatra, a tengerszint alatt 286 kilométer
A rengések erőssége ellenére a szakértők egy percig sem tartottak szökőár kialakulásától. Ahhoz ugyanis túlságosan mélyen volt a földmozgások középpontja. A mostani rengések ugyanannál a törésvonalnál voltak, ahol két és fél éve a történelem egyik legpusztítóbb földrengése volt, mert az onnan elinduló szökőár csaknem 300 ezer halálos áldozatot követelt, főleg Szumátra szigetén.
Indonéz geológusok ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az ilyen erős rengések valószínűleg aktivizálhatják a körzetben lévő vulkánokat. A hatóságok máris figyelmeztetést küldtek a Ceremai és Slamet tűzhányók lábánál fekvő települések elöljáróinak, hogy készüljenek fel egy esetleges vulkánkitörésre.
Forrás: FH