Bűnügy

BRFK: nem volt esély a sikeres túsztárgyalásra

Ötmilliót és szabad eltávozást követelt a túszejtő bankrabló, akit a terrorelhárító szolgálat tagjai lelőttek - mondta a BRFK parancsnok-helyettese péntek este sajtótájékoztatón. Tóth Gábor közölte: nem volt esély a sikeres túsztárgyalásra, az elkövető ag

Lantos István, a terrorelhárítók vezetője hozzátette: amikor a pénzt átadták, akkor csaptak le a túszejtőre, akire hat lövést adtak le.

Az egyik, testén áthatoló lövés megsebesítette az egyik ügyfelet, egy másik lövés, amit még a túszejtő adott le, a biztonsági őr kezét találta el. Az elkövető 40 éves, eddig nem volt bűntetve, de büntetőeljárás folyt ellene.

Több jel is utal arra, hogy nem volt profi az a bankrabló, akit a rendőrök lelőttek a Széna téri OTP bankfiókban kibontakozott túszdrámában – mondta Münnich Iván kriminálpszichológus az MTI-nek pénteken. Ha profi lett volna akkor gondoskodik menekülési útvonalról; nagyon forgalmas és központi helyen van a bank, ami ugyancsak arra vall, hogy nem készült fel eléggé a rablásra és az, hogy magányosan próbálta meg elkövetni a bűncselekményt, az is a felkészületlenségét bizonyítja – mondta a kriminálpszichológus.

Hozzátette: Magyarországon ilyen tapasztalat azonban nincsen, hiszen az, hogy valaki túszokat ejtsen egy pénzintézetben, még nem fordult elő hazánkban.

A szakértő szerint az egyre durvább bűncselekmények akár tendenciává is válhatnak a jövőben, hiszen olyan légkör van ma Magyarországon, amelyben az antiszociális és deviáns viselkedések gyakorisága megnőtt. A média pedig ezt tovább erősíti, mivel olyan mintákat mutat be, amelyek könnyen lemásolhatóak és ezeket le is másolják olyanok, aki fogékonyak rá – mondta Münnich Iván.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.