Neten is érdeklődhetnek a lakossági energiatakarékossági pályázaton indulók
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) lehetővé tette, hogy a lakossági energiatakarékossági pályázaton indulók követhessék a beadott anyagok állását a tárca honlapján - közölte a GKM. Tájékoztatásuk szerint az energiatakarékossági menüpontból egy
2007. április 30. hétfő 12:25 - Hírextra
A GKM arra is felhívja a figyelmet, hogy a tárca honlapján az energiatakarékossági menüpontban a lakosság számára gyakorlati információkat, köztük építkezőknek, lakásfelújítóknak szóló tanácsokat is közzétettek.
Április végéig mintegy 3.300 energiatakarékossági pályázat érkezett be az Energia Központ Kht-hez. A pályázatokról az első döntés május végére várható. A támogatásra április 10-e óta lehet pályázni. A becslések szerint a pályázat 2,6 milliárd forintos kerete mintegy 15 ezer pályázatra elég. A lakossági energia-megtakarítás támogatása, valamint a lakossági megújuló energiahordozó-felhasználás támogatása című pályázatra az idén 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre.
A pályázat kiírásával egy időben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) meghirdette az ehhez kapcsolódó kedvezményes hitelprogramot, amelynek kerete 16 milliárd forint, kamata jelenleg éves szinten 6,4 százalék. A kormány a következő hét évre 120 milliárd forintos program indításáról döntött energiatakarékossági célból magánfelhasználók számára.
A meghirdetett lakossági energiatakarékossági programban az MFB-n keresztül hét év alatt 100 milliárd forintos kedvezményes hitelkeretet biztosítanak, ehhez további 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatás társulhat. A program ez alatt a hét év alatt 120-130 ezer lakás energiatakarékossági beruházásához járul hozzá. A beruházások eredményeként 2013-ra, mai áron számolva akár 40-50 milliárd forint megtakarítás érhető el.
Forrás: MTI