2025. december 28. - Kamilla

Az űrbe lőtték a legenda hamvait

Több mint száz rokon és rajongó vett búcsút az Űrszekerek sorozat egyik főszereplőjétől pénteken az egyesült államokbeli Új-Mexikó államban. A legendás sorozat fedélzeti mérnöke, Scotty, azaz James Doohan 2005-ben halt meg 85 éves korában. Hamvait többszö
2007. április 28. szombat 18:14 - Hírextra
A legendás Scotty, azaz James Doohan hamvain kívül még további 200 ember földi maradványait viszi majd az űrbe a rakéta. Az Új-Mexikó állam délnyugati részén fekvő Las Crucesből indított rakétában helyezték el többek között az Apollo VII egykori űrhajósának, Gordon Coopernak a hamvait is.

James Doohan felesége a szertartáson azt mondta, hogy férje az évek során annyira megszerette szerepét, hogy szívesen tett volna űrutazást a valóságban is. Ez életében nem sikerült, most azonban teljesül végakarata, és a világűrbe kerülnek hamvai.

Nem Doohan az első, aki az Űrszekerek sorozatból a világűrben találja meg végső nyughelyét. Gene Roddenberry, a sorozat kitalálójának hamvait 1997-ben, hat évvel halála után lőtték ki a végtelenbe.

Az egyelőre szokatlan szertartás 12 és fél ezer dollárba - 2,2 millió forint - kerül.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását