A Fővárosi Önkormányzat júliustól 619 álláshelyet, ebből 381 betöltöttet szüntet meg 19 iskola márciusban elhatározott bezárása miatt. Erről csütörtök délután Horváth Csaba (MSZP) oktatással is foglalkozó főpolgármester-helyettes javaslatára, vita nélkül,
2007. április 27. péntek 07:58 - Hírextra
A Fidesz és a KDNP képviselői délelőtti kivonulásuk óta nem értek vissza az ülésre. Az összesen 36 iskolát érintő intézményátszervezés ténylegesen 54 aktív és 135 nyugdíjas pedagógus elbocsátásával jár. Az ehhez szükséges 771 millió forintos végkielégítési keretet a főváros megelőlegezi, s egyúttal 466 millió forintra pályázik emiatt az államnál.
Az átszervezések kapcsán esetleg még szükségessé váló létszámleépítésekről októberben dönt a közgyűlés. Az iskolák összeköltöztetéséhez, az épületek kiürítéséhez 195 millió forintot biztosított a közgyűlés. Határoztak két VII. kerületi és egy VIII. kerületi, valamint egy pócsmegyeri iskolaépület eladhatóságáról is.