Büntetőeljárás folyik a Herba ügyben
Két olyan személy ellen is folyik közokirat-hamisítás miatt eljárás, akiknek a neve felmerült az Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz és a Herba-csoporthoz kapcsolódó csempészési ügyben - erősítette meg az Index információit a Csongrád Megyei Főügyészség sz
2007. április 25. szerda 07:47 - Hírextra
A vádirat szerint három személy kapcsolja össze az ügyeket: az egyik, aki megkért egy másik személyt, hogy szervezzen be embereket arra, hogy vállalkozások társasági szerződéseivel kapcsolatban valótlanul nyilatkozzanak, és egy budapesti ügyvéd, aki közreműködött abban, hogy valótlan adatok kerüljenek a cégnyilvántartásba.
A vád szerint a beszervezett vádlottak fizetségért, általában havi 200 ezer forintért, a többnyire - a nevük alapján - élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó kft-k társasági szerződéseinek aláírásakor valótlanul úgy nyilatkoztak, hogy a kft-be tagként milliós nagyságrendű törzsbetéttel lépnek be. Erre készpénzük nem volt, az új tagok tényleges gazdasági tevékenységet a társaságban nem végeztek, és a szerződés aláírásakor sem állt ez szándékukban - fogalmazott a szóvivő.
A társasági szerződéseket, illetve szerződésmódosítást készítő és ellenjegyző budapesti ügyvéd közreműködött abban, hogy a cégbíróság a cégbejegyzések és módosítások során 2001 és 2003 nyara között a cégjegyzékbe valótlan adatokat foglaljon több mint húsz céggel kapcsolatban. Az ügyészség a 2004-ben kelt vádiratban 13, 2005-ben és 2006-ban pedig 9-9 személy ellen emelt vádat, az ügyekben azonban közös a megbízó, a beszervező és az ügyvéd személye - tudatta a szóvivő.
Bariné Tóth Éva elmondta, a bírósági szakban lévő büntetőeljárás jogilag teljesen független a csempészés miatt idén áprilisban indult ügytől, hiszen a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán indult nyomozás eredményeként közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat, és az itt felmerült adatok "legfeljebb támpontul szolgálhatnak" a hatóságoknak az Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz és a Herba-csoporthoz kapcsolódó csempészési ügy felderítése során.
Forrás: MTI