Víz helyett már csak a szemüket forgathatják
Országosan 82 medencét nem nyitnak ki május elsején - tudta meg az RTL Klub Híradója. Ettől az évtől kezdve ugyanis csak vízforgató berendezéssel üzemelhetnek a fürdőhelyek medencéi. A legtöbb helyen átalakították a strandokat, de van olyan hely ahol erre
2007. április 23. hétfő 23:32 - Hírextra
Sándorfalva strand nélkül marad. 70 éve épült. Az elmúlt években már csak egy-egy évre kaptak engedélyt. Vízforgató berendezésre és a medence felújítására nincs pénz. A településen ezért most a közeli bányatónál alakítanak ki fürdőhelyet.
Hódmezővásárhelyen 7 medence van. Ebből kettőbe nem tudtak vízforgatót tenni, inkább gyógyvizzel töltik fel a medencéket, így nem kell a korszerű víztisztító berendezés.- mondta el Monár Attila strandigazgató.
Kulcsár György, a Tisztifőorvosi Hivatal főigazgatója hangsúlyozta: megfelelő minőségű víz csak vízforgatóval lehetséges, és eddig tartott a tízéves türelmi idő, amíg lehetőségük volt a strand üzelentetőknek az átalakításra. Fertőzést persze a vízforgatóval felszerelt medencében is el lehet kapni, ha azt rosszul használják - tette hozzá a szakember.
Forrás: Független Hírügynökség