Belföld

Európa Belvárosa Budapest

Az Európa Belvárosa Budapest a VI., VII., és a VIII. kerület közös programja, amely keretei között a tervek szerint 2007 és 2013 között mintegy 200 milliárd forintból újítanák fel és szélesítenék ki a belvárost; erről és a terv megvalósíthatóságáról hétfő

Józsefváros polgármestere, Csécsei Béla elmondta, hogy a VIII. kerületben található a legtöbb egyetem és palota, tehát a városfejlesztési program legfőbb célja itt egy európai szintű diákközpont létrehozása a megfelelő szórakoztató és vendéglátóhelyek kialakításával, valamint a paloták felújításával. Józsefváros képviselő-testülete szerdán hoz döntést a programról – tette hozzá Csécsei Béla.

Verók István, VI. kerületi polgármester hangsúlyozta, hogy Budapest bár nagyon gazdag kulturális és történelmi értékekben, de az idegenforgalmi mutatók ezt mégsem igazolják. Terézváros a Pesti Broadway továbbfejlesztésével, kiterjesztésével kíván a programban részt venni, tovább mélyítve a terület szórakoztató negyed jellegét.

Hunvald György, a VII. kerület polgármestere közölte: a képviselő-testület már megszavazta a társulást a programban, ami az Erzsébetvárosban azt jelenti, hogy újraélesztenék a zsidónegyedet a régi épületek felújításával, valamint fejlesztenék a hagyományosan erre a térségre jellemző kávéházak, régiségboltok, antikváriumok hálózatát.

Az Európa Belvárosa Budapest program fő kezdeményezője a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Alapítvány, amelynek elnöke elmondta, hogy az első város rehabilitációs ütem 15 milliárd forintba kerül, ehhez akkor tudnak hozzákezdeni, ha mindhárom kerület megszavazza azt. Petykó Zoltán hozzátette, hogy a teljes program megvalósításához szükséges 200 milliárd forintot uniós pályázatok, az önkormányzatok, az állam, valamint jelentős magántőke bevonásával képzelik előteremteni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.