Külföld

Koszovó beintett Oroszországnak

Bármit mond is Oroszország, nem lesznek új tárgyalások Szerbia és Koszovó között a tartomány státusáról - jelentette ki Agim Ceku koszovói miniszterelnök, miután tárgyalt Joachim Rückerrel, a koszovói ENSZ-közigazgatás, az UNMIK vezetőjével.

Az albán vezető szerint továbbra is Martti Ahtisaari ENSZ-főmegbízott javaslata az alapja a Koszovó státusáról meghozandó döntésnek, s Ceku arra számít, hogy Koszovó már május végére független állam lesz. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Belgrádban halottnak minősítette a Koszovónak nemzetközi felügyelet mellett megvalósuló függetlenséget javasló Ahtisaari-tervet, mivel az csak az albánok érdekeit veszi figyelembe, s félresöpör minden szerb ellenvetést.

Az orosz diplomácia vezetője leszögezte, hogy tovább kell tárgyalni – akár egy Ahtisaarit felváltó új közvetítővel – Koszovóról, mindaddig, amíg létre nem jön egy kompromisszumos megoldás. Lavrov egy nyilatkozatában elengedhetetlennek mondta, hogy maradéktalanul végrehajtsák az ENSZ Biztonsági Tanácsa Koszovóra vonatkozó 1244-es, a koszovói szerbek helyzetét több ponton lényegesen javító határozatát. Anélkül, hogy az Egyesült Államokat és a koszovói függetlenséget keresztülerőszakolni akaró EU-országokat néven nevezte volna, élesen bírálta azokat, akik új ENSZ-határozatot akarnak, miközben a konfliktus békés megoldását elősegítő előző határozat előírásait nem hajtották végre.

Megszólalt e kérdésben az Egyesült Államok belgrádi képviselője, Michael Polt is, és kijelentette, hogy Washington a nyár vége előtt el akarja fogadtatni az ENSZ Biztonsági Tanácsával azt a határozatot, amely az Ahtisaari-javaslattal összhangban függetlenséget biztosít Koszovónak. "Sikerre törekszünk a BT-ben és nem gondolkodunk a kudarcon, amihez nem szoktunk hozzá" – mondta a nagykövet.

Ahhoz, hogy a 15 tagú BT érvényes határozatot hozzon, legalább 9 tagjának igenlő szavazata kell, s az, hogy az öt állandó tag közül egy se szavazzon a döntés ellen. Az ötök közül ketten – Oroszország és Kína – már határozottan leszögezték, hogy elleneznek minden kierőszakolt, Belgrád álláspontjával nem számoló megoldást.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.