Gazdaság / HR

Már csak a szabadságok negyede vihető át a következő évre

Az idei évre járó szabadságot már az április 1-jétől hatályos új szabályok szerint kell kiadni a munkahelyeken, ezek szerint a szabadság egynegyede vihető át a következő évre, az is csak különösen indokolt esetben.

A Magyar Közlöny idei 39. számában megjelent törvénymódosítás szerint ez a szabály az alap és pótszabadság együttes értékére, az úgynevezett rendes szabadságra vonatkozik. A munkáltató kétféle indokra hivatkozhat, amikor a következő év március végéig ütemezi át a szabadság legfeljebb egynegyed részét. Egyrészt hivatkozhat a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre.

A módosítás szerint a munkáltató nem hivatkozhat a kivételesen fontos gazdasági érdekre, vagy a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló okra a szabadság egynegyed részének a következő évre történő átvitelekor, ha ezek a problémák évközben a szabadság teljes kiadásával is megoldhatók.

Átmeneti rendelkezésként a múlt évre járó, a korábbi szabályok szerint ki nem adott szabadságnál még nem a március végi időpontot kell figyelembe venni, ezek a szabadságok az idén még kiadhatók szeptember végéig. Az új szabályok szerint a munkavállalók indokolt esetben összesen három nap szabadságot, legfeljebb három alkalommal az általuk megjelölt időpontban az előzetes 15 napos bejelentési kötelezettség nélkül is igénybe vehetnek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.