2025. december 27. - János

Összerugdosták a védtelen, hullarészeg öregembert, majd feladták magukat

Idős férfit bántalmaztak, majd feladták magukat azok a fiatalok, akik a miskolci Búza téren, az egyik parkolóban "heccből" rugdosták meg áldozatukat és később megbánva tettüket saját maguk hívták a rendőrséget.
2007. április 13. péntek 21:38 - Hírextra
Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az eset előzményeiről elmondta: az éjszakai órákban érkezett bejelentés a Miskolci Rendőrkapitányságra, hogy a Búza téren az egyik parkolóban egy idős embert bántalmaztak. A rendőrjárőr kiérkezésekor két ittas fiatalember is volt a sérült mellett, akik elmondták, hogy ők bántalmazták a férfit és a bejelentést is ők tették. Elmondták, hogy amikor a buszmegállóhoz értek, látták az idősebb férfit, aki szemmel láthatóan nagyon ittas volt. Heccből léptek oda hozzá, majd mindketten több esetben megütötték, illetve megrúgták a szinte magatehetetlen férfit. Ezután tettüket átgondolták, megsajnálták a sértettet, majd hívták a rendőrséget. Az idős férfi a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, ezért a mentősök kórházba szállították. A 16 és 19 éves fiatalok ellen súlyos testi sértés bűntette miatt indít eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya - tette hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását