Sport

Mourinho békét akar

José Mourinho kijelentette: nehéz úgy dolgoznia a Chelsea-nél, hogy hetente kerülnek elő új nevek, akik az utódai lehetnek a klubnál.

Mourinho korábban mindig magabiztosan nyilatkozott: marad a Chelsea együttesénél. Az elmúlt napokban azonban hangot adott kételyeinek is, és elismerte: elképzelhető, hogy távoznia kell Londonból. A menedzsert zavarja, hogy bizonytalanság uralkodik a csapatnál, és ez kihatással van együttese játékára is – írja a Samsungsport.

– Nehezebb dolgozni és eredményeket elérni egy olyan csapatnál, ahol nincs béke. A Manchester Unitednél teljes nyugalom van, az Arsenalnál – bár a csapat semmit sem nyer idén – szintén béke honol, ugyanez elmondható a Liverpoolról is, ahol arról szólnak a hírek, milyen sok pénzt kap Rafa Benitez erősítésekre idén.

– Ezzel szemben a napokban megszámoltam, hány szakemberről keltek szárnyra olyan hírek, hogy nyártól átveszi a munkámat, és most éppen 13-nál járunk. Legutóbb Mark Hughes neve vetődött fel. A szerződésem 2010-ig szól, és szeretném kitölteni, de az ellen nem tehetek semmit, ha el akarnak távolítani a gárda éléről – mondta Mourinho, aki hozzátette: ha menesztik a londoni együttesből, jövőre egy másik európai bajnokságban szeretne munkát vállalni, de később esetleg visszatérne Angliába is.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.