A jóslat bevált
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,60 pontos csökkenés után 24.297,62 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,35 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma megközelítette a 28 milliárd forintot, az összes vezető részv
2007. április 12. csütörtök 18:31 - Hírextra
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,16 ponttal, 0,07 százalékkal 2.912,25 pontra emelkedett. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta, hogy számítottak a korrekcióra. Csütörtökön a világ fontosabb tőzsdéi 0,5-1,0 százalékkal gyengültek, ez hatott a pesti tőzsde kereskedésére is.
Az üzletmenet gyakorlatilag vállalati hírek nélkül folyt, a vezető részvények általános gyengülése mellett ismét történelmi rekordot ért el az Émász és az FHB. Az osztalékpapírok lendületéből azonban ezúttal kimaradt a Magyar Telekom, amely a hét eddigi részében jelentősen erősödött. Juhász Richárd szerint nem kizárt, hogy csak egy nap volt a korrekció, a pénteki kereskedés indulását a New York-i tőzsde határozza majd meg.
Az OTP 18 forinttal, 0,21 százalékkal 8.667 forintra gyengült, forgalma megközelítette a 12 milliárd forintot. A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,09 százalékkal 21.500 forintra drágult, az olajrészvény forgalma alig haladta meg a 7 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 milliárd forintot meghaladó forgalomban 15 forinttal 985 forintra mérséklődött. A Richter papírok árfolyama 245 forinttal, 0,65 százalékkal 37.645 forintra esett 3,6 milliárd forintot közelítő forgalomban.
Szektortársa, az Egis szintén 245 forinttal, 1,10 százalékkal lett olcsóbb a szerdai záró árfolyamnál, 21.960 forinton fejezte be a kereskedést. Az Émász 590 forinttal, 2,62 százalékkal magasabban, 23.100 forinton, az FHB 53 forintos, 2,39 százalékos drágulás után 2.275 forinton zárta a napot 1,1 milliárdos forgalom után.
Forrás: MTI