2022. november 30. - András, Andor

Panaszkodnak a légitársaságokra

Brüsszel fél évet adott a repülőtársaságoknak és az EU-tagállamok kormányainak a szükséges lépések megtételére annak érdekében, hogy az utasok megfelelő kárpótlást kapjanak késések és járattörlések esetén.
2007. április 5. csütörtök 18:55 - Hírextra
Az utóbbi két évben 600 euróig terjedő összegű kárpótlás járt annak az utasnak, akinek törölték a járatát. Az utasok azonban általában nem ismerik a jogaikat, így évente több ezren nem jutnak hozzá a pénzhez, amely megilletné őket. Az Európai Bizottság bírósági eljárással fenyegetőzik, amennyiben a légitársaságok nem tartják be a törvényt.

Az Európai Bizottság számára készített tanulmány szerint azokat az utasokat, akiknek járata harminc órás késéssel indult, többnyire késésért kárpótolták, nem pedig a járat törléséért. Ugyanakkor a légitársaságok igen eltérően értelmezték a "rendkívüli körülményeket", amelyek alapján jogukban áll késleltetni vagy törölni a járatokat minden következmény nélkül.

Az adatok szerint egyre nő a kárpótlás elmulasztása miatt benyújtott panaszok száma. A Bizottság tavaly négyezer ilyen bejelentést regisztrált. Az utasok amiatt is panaszkodnak, hogy kárpótlási igényükre hosszas várakozás után kapnak csak választ. A Bizottság újabb jogszabályt készít elő, amely a vonatok és a hajójáratok késéséért, törléséért is kedvezőbb kárpótlási feltételeket szabna meg.

A kártérítési szabályok megsértése miatt akár 4 millió eurós pénzbírság is kiróható.
Forrás: euractiv.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását