A színházi szakma szerint nem aktuális a színháztörvény
A színházi szakma képviselői egyelőre nem tartják aktuálisnak a színházi törvény létrejöttét, derült ki csütörtökön az "Elképzelések a színházi struktúráról" című nyílt fórumon a Merlin Színházban.
2007. április 5. csütörtök 21:52 - Hírextra
Az Új Színház igazgatója szerint a helyzet abszurd. Márta István elmondta, a színházi szakma legalább öt különböző malomban őröl. Érdekellentétek vannak szakmán belül is, de a politikai döntéshozók is elmennek egymás mellett. Blaskó Balázs a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke hangsúlyozta, hogy vadonatúj felépítményt kell a régi helyett létrehozni.
A Krétakör Színház ügyvezetője szerint helyben toporgás van. Gáspár Máté hozzátette, a szakma elsőszámú feladata az újradefiniálás kell hogy legyen. Novák János a Kolibri Színház igazgatója elmondta, a valós kérdéseket kell a szakmának világosan megfogalmaznia.
Pető Iván a Parlament kulturális bizottságának elnöke szerint belátható időn belül nem lesz törvényjavaslat.
A Trafó igazgatója szintén nem tartja aktuálisnak a törvényt. Szabó György szerint a színházi szakmának egyelőre nincs közös víziója, egy egységes, összefésült koncepció megfogalmazásához azonban ez alapfeltétel.
A színházi szakemberek április 19-én folytatják az elkezdett diskurzust.
A csütörtöki nyílt fórum teljes anyaga péntektől olvasható a Merlin Színház honlapján.
Forrás: Független Hírügynökség