Az utcán demonstrálnak, ha koncessziós marad az autópálya
Bojan Kosztres, a vajdasági parlament elnöke hétfőn bejelentette: kész utcára hívni Vajdaság polgárait, ha nem sikerül jogi eszközökkel elérni azt, hogy az új szerb kormány megsemmisítse a pénteken aláírt, Horgos és Pozsega közötti autópálya-koncesszió sz
2007. április 3. kedd 08:06 - Hírextra
Kosztres kijelentette: hivatalosan is kérni fogja a szerb kormánytól, hogy hozzák nyilvánosságra a koncesszió feltételeinek részleteit. A vajdasági politikus már több mint egy éve megkérdőjelezi a kiépítés törvényességét.
A koncessziós szerződés ugyanis 25 évre bérbe adja a tartományi pénzeken kiépített Horgos és Belgrád között húzódó autópálya-szakaszt. Vagyis a tendergyőztes cég - a spanyol FCC és az osztrák Alpina konzorciuma - negyed évszázadon keresztül rendelkezhet a vajdasági úthasználati díjból befolyó összeg felett, cserébe pedig ki kell építenie az Újvidék és Horgos közötti autópálya bal sávját 106 kilométer hosszúságban, karban kell tartania a kész autópálya-szakaszt Újvidék és Belgrád között (68 kilométer), valamint ki kell építeni a Belgrádot Pozsegával összekötő, 148 kilométer hosszú autópálya mindkét sávját.
A tervezett autópálya-szakasz - a szerb kormány elképzelése szerint - egy új útvonal részét képezné, amely a magyar határtól a montenegrói tengerpartig húzódna. A befektetés teljes költsége 3,5 milliárd euró, az autópálya szerbiai részét másfél milliárd euróból építenék ki.
Forrás: Független Hírügynökség