Már megkezdték az új útdíjfizetést jelző táblák kihelyezését azokon a autópálya-szakaszokon, ahol a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárműveknek fizetni kell, illetve azokon a főutakon, ahol a 12 tonna felettiek matricát kötelesek vásárolni vasárnaptól.
2007. március 30. péntek 08:28 - Hírextra
A Magyar Közút Kht. azt ígéri, hogy az ellenőrzést ezeken a helyeken csak azután kezdik el, hogy minden tábla a helyére került. A változások miatt 300-300 díjfizetést, illetve útirányt jelző táblát raknak ki. Az öszszes új tábla értéke a 30 millió forintot sem éri el. Az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK) ezzel egyidőben jelentősen bővítette azoknak a benzinkutaknak a körét, ahol ezután matricát lehet majd vásárolni. A díjfizetés ellenőrzését az ÁAK Zrt. az eddigi mobil ellenőrzők átcsoportosításával kívánja megoldani