2025. december 26. - Karácsony, István

60 milliót kap 20 mikrovállalkozás

20 mikrovállakozás nyert eddig az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) gazdaságfejlesztési operatív programja (gop) keretében - jelentette be a fejlesztéspolitikai kormánybiztos pénteken. Bajnai Gordon közölte: március elsejétől lehetett pályázni három
2007. március 30. péntek 18:34 - Hírextra
Az első nyertesek összesen körülbelül 60 millió forint uniós támogatást kapnak. A kormánybiztos pénteki sajtótájékoztatóján személyesen adta át két nyertes vállakozónak a pozitív támogatói döntésről szóló értesítést, a többiek ezt postán kapják meg. Bajnai Gordon szerint az ÚMFT keretében egyszerűbb, gyorsabb és átláthatóbb a pályázatok elbírálása az I. Nemzeti Fejlesztési Tervez képest, ezért is lehetett néhány héten belül eredményt hirdetni a gop mikrovállakozási kiírásában. A kormánybiztos a könnyítések közül kiemelte a biztosítéki szabályok változását. Eszerint 10 milliós támogatás alatt nem szükséges biztosíték nyújtása, míg korábban ez a határ 5 millió forint volt.

Az új rendszerben a pályázatok benyújtásához kevesebb igazolást kérnek be, bevezették az "egyablakos" ügyintézést, valamint a kétfordulós pályázati eljárást, amelynek értelmében már csak az előszűrésen átesett projektekhez kell kidolgozni a teljes pályázati dokumentációt - ismertette a változásokat a kormánybiztos. Bajnai Gordon jelentős előrelépésnek nevezte azt is, hogy a korábbiakkal ellentétben most a pályáztató feladata az olyan igazolások beszerzése, amelyekhez a szükséges adatok más állami szervek rendszerében is megtalálhatóak.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását