2025. december 26. - Karácsony, István

Már tíz nappal a tilosban várakozás után is perelhetnek a parkolócégek

Módosította a budapesti parkolási rendeletet csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Tavaly december óta ugyanis a díjfizetés nélküli parkolás időpontjától számított 60 napon belül postára kell adni a fizetési felszólítást, mert később a díj és a pótdíj m
2007. március 29. csütörtök 15:56 - Hírextra
A tavalyi törvénymódosítás értelmében 60 napon belül fel kell szóltani a bliccelőt a fizetésre, illetve egy éven belül meg kell indítani a bírósági eljárást. A fővárosi parkolási rendeletben viszont az szerepel, hogy a díjfizetés nélküli parkolás regisztrálása után 30 nap leteltével indítható meg a polgári peres eljárás a behajtás érdekében. A parkolási társaságoknak ezután még ki kell kérniük a rendszám alapján a nem fizető autósok nevét és lakcímét a központi adathivatalból - így kicsúsztak volna a 60 napos jogvesztő határidőből.

A közgyűlés ezért elfogadta azt a rendeletmódosítást, hogy a fővárosi parkolási cégek már a fizetés nélküli parkolás után 10 nappal megkezdhetik a polgári peres eljárás előkészítését, így az adatok kikérését is.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását