Nagyon komolyan megjárhatja a Molotov-koktél-gyáros
Terrorcselekmény előkészületének is minősülhet a Molotov-koktélgyár miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított fiatalember cselekménye, ezért az ügyet rendes eljárásban kell majd elbírálni - döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) kedden.
2007. március 27. kedd 12:49 - Hírextra
A rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve március 13-án fogta el azt a fiatalembert, akinek a lakásán benzint, üvegeket és más a Molotov-koktél készítéséhez szükséges eszközöket foglaltak le. A fiatalembert közveszély okozás előkészülete miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állították. Ez a cselekmény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Az ügy első tárgyalásán kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Petrovszki György vádlott úgy vallott: valóban Molotov-koktélokat akart készíteni. Erre a Kossuth téren, illetve a Batthyány-örökmécsesnél megismert emberektől kapott pénzt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz tartozó fiatalember.
A vádlott célja az volt, hogy ha a rendőrök úgy lépnek fel március 15-én, mint október 23-án - azaz, mint mondta - törvénysértő módon súlyos sérüléseket okozva rátámadnak a tüntetőkre, akkor ő eléjük dobja a benzines palackokat, hogy az így keletkezett "tűzcsíkkal" megakadályozza a rendőri intézkedést, amíg a tüntetők elmenekülnek. A fiatalember bírói kérdésre a ténybeli beismerő vallomás mellett is állította, hogy nem bűnös.
A PKKB azzal az indoklással adta vissza az ügyészségnek rendes eljárásra az ügyet, hogy gyorsított eljárásban legfeljebb nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény bírálható el. A vádlott cselekménye azonban esetlegesen terrorcselekmény előkészületének is minősülhet, ami pedig akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, tehát a bíróságnak nincs hatásköre az ügy elbírálására.
A bíróság hangsúlyozta azt is, hogy döntésével nem kívánt prejudikálni az ügyben. A PKKB fenntartotta a vádlott lakhelyelhagyási tilalmát.
Forrás: MTI