A műsor aktuális témája kapcsán szóba jött az alternatív Kossuth - díj is. „Vannak ilyen vicces dolgok, mint például Reviczky alternatív díja” - jelentette ki Lang Györgyi. Klausmann Viktor szerint az, hogy az állam díjakat, vele együtt pénzeket osztogat, kommunista maradvány. „Az alternatív Kossuth-díj: anti-Kossuth díj. Pedig megérdemelné. Van bal- és jobboldali Kossuth-díj. És ennyi.”
A „magyar alternatív” jelentéséről Klausmann hosszasan nosztalgiázott: „Bárdos Deák Ági zenéjén nőttem fel. A kazettás magnó, a Trabant, a Balaton – ez az igazi alternatív! Sercegett a másolt Bizottság-kazetta a kocsiban folyton. A GM49 zsiráf című dala volt a másik kedvencem. Bardóczy Attilát, Galla Miklóst és a Satöbbi együttest is imádtam.”
Klausmann egyetemi évei izgalmasan teltek. Amíg teltek. Viktor ugyanis három év múlva kénytelen volt elhagyni az iskolát, és távolibb vizekre evezett. „Anyukám és apukám első helyre a pécsi egyetem jogi szakát jelölték meg - annak ellenére, hogy bölcsész szerettem volna lenni. Szóval ott húztam az igát. A felvételim egyébként nagyon jól sikerült, 120 pontból 112 pontot szereztem. Az egyetemi évek alatt együtt dolgoztam egy bizonyos Gy. Ferenccel, az ottani KISZ-titkárral, együtt járkáltunk ide-oda. Aztán említhetném Petrétei és Kiss László professzor urakat is. Sólyom Lászlóval készítettem életem első interjúját a Pécsi Egyetemről, és Demszkytől hordozgattam különböző papírokat a pólóm alatt.” „Nahát, ilyen múlttal miért nem te vagy a kormányszóvivő?”, tette fel a költői kérdést Mariann és Györgyi.
„Harmadéves voltam, amikor megtörtént az „affér” a polgári jog tanszékvezetővel - mesélt tovább a műsorvezető. „'89-ben Aradon tudósítottam, mikor pedig mentem vissza vizsgázni, közölték, nekem azt már nem kell. A tanszékvezető szerint ugyanis nem tudom a polgárjogot. Azaz kinyomtak”.
A műsorvezető bement ugyan a tanszékre indexét kikérni, de soha többé nem ment vissza, csak amikor 1996-ban visszahívták. „Kényszerpályaként választottam tehát az újságírást. Három hónapra Nyugat-Németországba disszidáltam. Stoppal mentem ki egy bandával, Bonnban laktam. Tetszett ugyan az iskola, de túl sokszor kell ahhoz feketén mosogatni, hogy rájöjjek, kényelmesebb az itthoni élet.”
Klausmann Viktor a nosztalgiázás közepette kitért mestereire is. „Déri Jánostól komoly gondolkodást, felkészültséget, Gombár Jánostól csökönyösséget, tanultam. Peták Pista mellett még Papp Bandi volt az igazi arc. Nagy Katitól, Váci Szabó Mártától és Bálint Gyuri bácsitól is sokat tanulhattam. Az Ablakban a '90-es évek elején M. Kiss Csabával és Batiz Andrással gyakornokoskodtam.” Az Ablak után, 1993-ban pedig megérkezett az első magyarországi kereskedelmi televízió-műsor, a Szerencsekerék, mely műsor vezetésére Klausmann Viktort kérték föl.
„Innentől kezdve pedig szép lassan kivontak minden más műsorból. Kereskedelmi termékké váltam. 8 évig bírtam. Mára elöregednek ezek a műsorok, a magyarországi piac nagyon kicsi. 1997-ig nagyon egyoldalú volt a média, aztán jött a kereskedelmi tévé, a magyar néző pedig megzabált mindent. Megette, megunta, kiköpte.”
Mit szeretnél csinálni?- kérdezte Mariann. „Szóvivő soha nem lennék. '92 körül találkoztam azokkal a politikusokkal, akiknek a köreiben a '80-as években is sokat forgolódtam. Ilyen volt például Kónya Imre vagy az SZDSZ-esek. Láttam, mi lett az egykori ellenzékből, és akkor azt mondtam, na nem. A pénz tolta ezt el.”
A műsorvezető egy baleset után megváltoztatta életét: „2002-ben egy síversenyen buktam egy hatalmasat és elcsúszott a porckorongom. Akkor eladtam mindent, kiköltöztem vidékre, építettem egy gerendaházat a tó mellé, és eldöntöttem, csak azzal akarok foglalkozni, amivel igazán szeretnék. Új életet építettem fel. Három cégem van, rendezvényeket szervezek, és 40 évesen elvégeztem a vízimentős tanfolyamot is - egy hét alatt négy és fél kilót fogytam. Kékestetőn síkölcsönzőt üzemeltetünk, bár elárulom, egy darab sílécet nem béreltek az idén, hiszen egy szem hó sem esett. A legjobban az off-road fesztiválok szervezését szeretem. Ja, és Domony önkormányzati képviselője is vagyok.”
A hetekben Klausmann Viktor magánéletével volt tele a bulvársajtó, hiszen megszületett a kis Dominik. „Nem hiszem, hogy jó dolog az apás szülés. Ez egy női dolog. De fel sem merült, hogy bemenjek. Már mászik a gyerek, nagyon jól van. Elő is jött a porckorongsérvem. Hétvégi apuka vagyok, nem élünk együtt az anyjával, de lelkileg együtt vagyunk. Nekem nem volt csajom, neki nem volt pasija, és hopsz… Hát így történt”, mondta a műsorvezető.


