Gazdaság / HR

Kaposváron épül a világ egyik legnagyobb biogáz üzeme

A világ egyik legnagyobb biogáz-üzeme épül meg a kaposvári cukorgyárban az eddigi kísérletek kedvező tapasztalatai alapján - közölte Hájos László, a Magyar Cukor (MC) Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.

Az eljárás során a gyárban préselt cukorrépaszeletből – erjesztéses eljárással – biogázt állítanak elő, amelyet kazánokban égetnek el – mondta el az 1,7 milliárd forintból megvalósuló beruházásról. Tájékoztatása szerint a két 12 ezer köbméteres reaktorral működő üzem építését áprilisban kezdik, és a tervek szerint az őszi kampánykezdésre végeznek.

A biogáz-üzem naponta 800-1000 tonna cukorrépaszelet hasznosítására lesz alkalmas, s ezzel egy nagyon fontos környezetvédelmi problémát is megoldanak, hiszen a szerves hulladék jelentős részét hasznosítani fogják – hangsúlyozta Hájos László, megjegyezve: e mellett ezzel részben helyettesítik a felhasznált fosszilis energia, azaz a földgáz felhasználását. Ebből a lakosság ebből majd annyit érzékel, hogy kampány idején naponta 860 tonnával kevesebb répaszeletet szállítanak el a gyárból – tette hozzá a szakember.

A kaposvári gyárban félévvel ezelőtt kezdték el az Európában egyedülálló kísérletet; jelesül saját fejlesztésben és finanszírozásban – mintegy 100 millió forint értékben – megépítettek egy kisteljesítményű biogáz-üzemet, amelyben melléktermékként keletkező cukorrépaszeletet hasznosítottak.

Ez volt az első üzem, ahol ipari körülmények között próbálták ki a cukorrépaszeletekből biogázt előállító környezetbarát technológiát. Az alkalmazott technológia különlegessége, hogy az alapanyag egynemű, ellentétben más biogáz-üzemekkel, ahol általában változó összetételű keverék anyagokból állítanak elő gázt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.