2025. december 26. - Karácsony, István

A 100 éves átlagéletkor lassan már nem álom

A tudósok szerint már nem kell sok idő ahhoz, hogy akár száz évig is élhessenek az emberek: például Németországban legalább öt kutatócsoport foglalkozik azzal, hogy megtalálja az úgynevezett matuzsálem gént.
2007. március 27. kedd 07:56 - Hírextra
A Die Welt című napilap online kiadásában összeállítást közölt arról, hogy Németországban az üzleti szempontból is igen vonzó életmeghosszabbító termékeket hogyan fejlesztik a tudósok.

A jénai Leibniz Intézetben olyan halakkal kísérleteznek, amelyek átlagosan három hónapig élnek. A kutatóknak sikerült megduplázni a halak életkorát, mégpedig úgy, hogy egy rokon halfajjal keresztezték őket. Ezzel egyedülálló dolgot sikerült megvalósítaniuk, mintegy mesterségesen lelassították a halak biológiai óráját. Ezután a genetikusok jönnek, akik a halgénekből mutációkat készítenek, hogy kiderüljön: melyik teszi lehetővé a hosszú életet.

Közben sokasodnak azok a vizsgálati eredmények, amelyek olyan állatfajokat mutatnak be, mint a sólymok és a tengeri fecskék, amelyek gyakorlatilag nem öregszenek. Vizsgálják azokat a tengeri teknősöket és bálnákat is, amelyek több mint kétszáz esztendőt élnek.

A madarak esetében a kutatók szerint egyértelműen az oxigén az, amely megóvja őket az öregedéstől, ellentétben az emberrel, ahol a testben a gáz az úgynevezett szabad gyököket termeli.

Kielben másik utat választottak: olyan száz év körüli, vagy száz évnél idősebb személyek öröklési anyagát gyűjtik, akik az emberiség egy különleges biológiai elitjéhez tartoznak és túléltek minden olyan betegséget, katasztrófát és személyes válságot, amely másoknak az életébe került. Németország egész területéről érkeztek minták, több mint háromezer személyt találtak, aki átengedte a kutatóknak molekuláris biológiai mintáját.

Stefan Schreiber, az intézet vezetője úgy véli, hogy az öregedés kutatásában a legnagyobb áttörést a rendelkezésre álló kutatási technológia jelenti. Először van lehetőség arra, hogy több ezer mintát vizsgáljanak meg akár milliónyi szempontból is.

A kieli kutatók több mint ezer gént vizsgáltak meg, amelyből negyvenet választottak ki, és az elemzés valószínűleg 10-15-re szűkíti azoknak a géneknek a számát, amelyeknek szerepe van a hosszú, egészséges életet kialakulásában. Rostockban a demográfiai kutatóintézet munkatársai úgy vélik: a 85 életév elérése után lelassul az öregedés, és a 100 éves kort elérők egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy az utolsó tíz esztendő életük legegészségesebb tíz éve volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását