Tudomány

Az első robotműtét Magyarországon

Először műtöttek robottal Magyarországon a Telki Magánkórházban pénteken - mondta el Ungár László nőgyógyász professzor, az operáció irányítója az MTI-nek, azt megelőzően, hogy a Magyar Televízió Este című műsorában kérdezték volna a műtét részleteiről.

A professzor a sebészeti beavatkozást egy méhnyakrákban szenvedő páciensen hajtotta végre. A robottal, amelyet egy amerikai vállalat fejlesztett ki, "sokkal precízebben, kevesebb vérveszteséggel, kevesebb fájdalommal" lehet operálni, a műtét utáni gyógyulási idő pedig rövidebb, mint a hagyományos operációnál – mutatott rá Ungár László.

A robot szerkezetét ismertetve arról számolt be a távirati irodának, hogy olyan ceruzavastagságú eszközöket helyeznek a műtendő testrészbe, amelyet a robot két "karjához" csatlakoztatnak és ezek az eszközök a sebész mozdulatait utánozzák. A nőgyógyász professzor az eszközt egy komplikált joystickhez hasonlította, amely "bármilyen irányba elmozdítható, nyélen lévő nyitható fogója egy ollónak". A robot teleszkópján keresztül az orvos "óriási nagyítással" látja a műtendő szervet – fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy a szerkezetet eredetileg távműtétre fejlesztették ki. Példaként említette, hogy bárhol tartózkodhat a beteg – Afganisztánban, vagy "akár egy űrbázison is". Ezt a bonyolult joysticket szív-, mellkas-, hasi sebészek, urológusok, nőgyógyászok használják a leggyakrabban – tette hozzá.

Arról is tájékoztatott, hogy a robot másfél millió dollárba, azaz 276 millió forintba kerül, egy-egy műtét pedig megközelítőleg 100 ezer forintba. Megjegyezte azt is, hogy a pénteki műtéten használt robotot csak egy napra kapták kölcsön, de reméli, hogy használata Magyarországon is elterjedhet.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.