Százezer forintos fotópályázat a Víz Világnapján
Küzdelem a vízhiánnyal! Ez az ide Víz világnapja mottója. Napjainkban egyre égetőbb problémává válik, hogy a világ több országában egészséges ivóvíz nélkül kell élniük az embereknek, miközben megdöbbentő adatokat szólnak arról, hogy hányan halnak meg napo
2007. március 22. csütörtök 10:41 - Hírextra
Mint azt a Fővárosi Vízművek sajtószóvivője a Pont FM881.-en elmondta: ezzel a jelmondattal szeretnék ráirányítani az emberek figyelmét arra, hogy ügyeljenek a meglévő vízkészletek és vízbázisok megőrzésére, és figyeljenek oda jobban arra, hogy mennyi vizet fogyasztanak.
Lévai Zsuzsanna elmondta, hogy a Fővárosi Vízművek idén is az Állatkertbe várja az érdeklődőket, ahová a Víz Világnapja alkalmából a 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be. Vetélkedőkkel, kvízkérdésekkel, vízőrzőjátékkal, mesefilmvetítésekkel várják a gyerekeket, melyek témája mind az ivóvízhez kapcsolódik. Az Állatkert azzal csatlakozik a programhoz, hogy vízben vagy vízparton élő állatok viselkedéséről, életformájáról tart előadásokat.
A Fővárosi Vízművek fontosnak tartja, hogy a gyerkeket is megszólítsák ezen a napon, hiszen ők lesznek a jövő nemzedéke, és ezért őket kell rávezetni arra, hogy felelősséggel gondolkodjanak a körenyezetünkről.
A Víz Világnapja programhoz egy fotópályázat is kapcsolódik. „A „víz természetesen” évek óta a Fővárosi Vízművek szlogenje, és arra voltunkk idén kíváncsiak, hogy egy-egy fotós szemmel járó embernek mi jut eszébe erről a szlogenről. Az élőlények és az ivóvíz a témája a fotópályázatnak, melynek fődíja 100 ezer forint. Az alkotásokat április 2-ig várjuk, majd 22-én, a Föld Napján, a Budapest Füvészkertben hirdetünk eredményt”, mondta.