80 milliós bírság a Tesconak és az Auchannak
Az elmúlt egy hónapban három elmarasztaló határozattal összesen 80 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Tesco és az Auchan áruházláncot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a hivatal az MTI-vel kedden.
2007. március 21. szerda 05:30 - Hírextra
Az Auchan jogsértő magatartásáért 30 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles - döntött a GVH. Az akciókkal összefüggésben marasztalta el a GVH a Tescó-t is. A hivatal szerint a kiskereskedelmi vállalkozás 2006 májusa és szeptembere között megtévesztette a fogyasztókat, amikor egyes termékek esetében a pénztárnál nem az akciós újságban meghirdetett, hanem annál magasabb árat számlázott.
Kiderült az is, hogy ebben az időszakban egyes termékek az akciós időszak elején vagy az akció ideje alatt nem voltak megvásárolhatók. A jogsértő magatartásért a Tescó-nak 50 millió forintos bírságot kell fizetnie. A bírság összegének meghatározásakor a GVH súlyosbító körülményként értékelte, hogy a Tesco esetében már tizedik alkalommal került megállapításra, hogy a vállalkozás a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított. Ugyanakkor a GVH megszüntetette a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben indított másik versenyfelügyeleti eljárást, mivel a kiskereskedelmi társaság kötelezettséget vállalt arra, hogy módosít tájékoztatási gyakorlatán.
A GVH azért indított eljárást, mert a Tesco által értékesített kerékpárokról a reklámújságokban adott tájékoztatásban nem ismertették: a jótállás feltétele az, hogy a kerékpárokat az első használat előtt (a jótállási jegyen feltüntetett) szakszervizben további költséget vállalva kell üzembe helyezni.
A Tesco az eljárás során kötelezettséget vállalt arra, hogy minden olyan termék esetén, amelyeknél a garancia feltétele a külön költséget jelentő, szakszerviz általi üzembe helyezés, 2007. március 2-tól a termék árához kapcsolódóan a fogyasztókat tájékoztatják erről reklámokban, a termék eladási helyén, valamint a vevőszolgálati pultnál.
Forrás: MTI