Sport
Tiltakoznak a temesvári szurkolók
Nagy szabású tiltakozásra készülnek a Poli Temesvár szurkolói, amiért a nemzetközi sport-döntőbírság döntése értelmében csapatukat meg akarják fosztani a nevétől, klubszíneitől és eredménylistájától, s amiért Marian Iancu emiatt vissza akarja vonni a csap
Eközben azonban a szövetség fegyelmi bizottsága hat hónapos eltiltással sújtotta Iancut a föderáció vezetőinek intézett becsületsértő és rágalmazó szavak miatt. Miközben nem lehet tudni, hogy a Poli Iaşi elleni szombati mérkőzés lesz-e az utolsó a klub történetében, Andrei Cristea, a klub játékosa szerint csak arra összpontosítanak, hogy nyerjenek, hisz – mint mondta – nem igazán értik az egész felhajtást. Mások alig várják, hogy megszűnjön a rivális: azt szeretném, ha Temesvárral sorsolnának össze a kupa elődöntőjében, visszalépne, mi pedig döntőbe jutnánk – mondta Stancu, a Rapid játékosa. (foci24.com)