2025. december 25. - Karácsony, Eugénia

Gyurcsány üzenetének Magyarittabén sem örültek

A vajdasági Magyarittabén megtartott ünnepi megemlékezésen az egybegyűltek füttyszóval kísérték Gyurcsány Ferenc üzenetének a felolvasását. Hosszú évek óta először történt meg, hogy közösen koszorúzott a három délvidéki magyar párt vezetője.
2007. március 15. csütörtök 19:47 - Hírextra
A délvidéki március 15-i ünnepségek egyik központi helyszínén, a bánsági Magyarittabén az egybegyűltek füttyszóval kísérték Síposné Lukács Ilonát a szabadkai magyar főkonzulátus munkatársát, aki Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök határon túli magyarokhoz intézett üzenetét olvasta fel.

Hosszú évek óta először volt rá példa, hogy a három délvidéki magyar párt vezetői közösen koszorúztak, így dr. Páll Sándor a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének az elnöke, Ágoston András a Vajdasági Magyar Demokrata Párt vezetője, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséget Kasza József elnök helyett Páll Károly alelnök képviselte.
A régóta várt eseményt az egybegyűltek tapssal fogadták.

A Vajdaság területén Magyarittabé mellett Bácskossuthfalván tartottak még központi megemlékezést. E két településen áll a Délvidéken Kossuth-szobor.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását