Külföld
Sólyom átfogó és egységes nemzetstratégiát vizionált
Az alapvető alkotmányos és szabadságjogok tiszteletben tartása, egy átfogó és egységes nemzetstratégia, a kisebbségi jogok érvényesítése, az autonómiaformák, illetve a nemzeti konszenzus megteremtése mellett foglalt állást Kolozsváron elhangzott ünnepi be
Az államfő szerint Magyarország nem fordított hátat a környező országokban élő magyar közösségeknek. Úgy vélte: az egyesülő Európában rohamosan épül a kisebbségvédelem joga, a kisebbségek kulturális autonómiája magától értetődő minimum, a kisebbségi jogok teljessége pedig a területi autonómia lehetőségét is magában foglalja.
Fontosnak tartotta az új viszonyoknak megfelelő nemzetstratégia kidolgozását.
Az államfő erdélyi látogatásának utolsó előtti napján a kolozsvári Állami Magyar Operában elhangzott beszédében így szólt hallgatóságához: "Boldog vagyok, hogy ma este itt lehetek, és közösen ünnepelünk, mert ez a magyar nemzet egységét fejezi ki" – mondta.
A köztársasági elnök emlékeztetett rá: Románia európai uniós csatlakozásával a magyar nemzet túlnyomó többsége – 12 millió magyar – ismét az európai jog- és értékközösség része lett. Az Európai Unió minden tizedik polgára – nemzetállami szemszögből nézve – valamely kisebbséghez tartozik, az egyesülő Európában rohamosan épül a kisebbségvédelem joga – folytatta Sólyom László, aki szerint Magyarország kitartásának köszönhető, hogy a kisebbségi jogok védelme bekerült az Alkotmányos Szerződés szövegébe.
Hangsúlyozta: a kisebbségek kulturális autonómiája magától értetődő minimum, a kisebbségi jogok teljessége pedig – ott, ahol minden feltétel és az igény megvan – a területi autonómia lehetőségét is magában foglalja. "Hivatalos látogatásomon már tolmácsoltam, hogy ez a magyar kormány álláspontja is" – mondta az elnök.
Forrás: MTI