2025. december 23. - Viktória

Fodor nem a gazdaság-, hanem a szabadságszeretőket akarja megnyerni

Fodor Gábor szabad demokrata elnökjelölt szerint vidéken meg kell erősíteni a liberális vonulatot. A vidéki emberek megszólítására képes program fontosságáról a politikus győri sajtótájékoztatóján beszélt.
2007. március 11. vasárnap 07:24 - Hírextra
 
"Ez jelentős újítás lenne az eddigi hagyományokhoz képest" - szögezte le. Megjegyezte: a megyei elnökök eddig csupán tájékoztató fórumokon vettek részt.

Fodor Gábor kiemelte, pártelnökként erős középpárttá akarja tenni a Szabad Demokraták Szövetségét, törekvése továbbá, hogy a liberális párt a 2010-es országgyűlési választásokon 10 százalékos eredményt érjen el. Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: a két elnökjelölt programja között az a markáns különbség, hogy míg Kóka János programja a gazdaságban sikeres emberekre épít, addig ő a szabadságszerető embereket akarja megnyerni, akik között vannak sikeresek és nem sikeresek. "Ha az SZDSZ csak a sikerre akar építeni, akkor veszíteni fog" - vélekedett.

A Fidesz népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban elmondta: a referendum destabilizálhatja az ország helyzetét. Kitért arra, hogy a Fidesz részéről eleve a reformok megakasztása volt a cél, pedig a reformok kulcskérdésnek számítanak ma Magyarország számára. A népszavazási kezdeményezés egyértelműen a reformokkal megy szembe. A szabad demokraták ezt nem tartják helyesnek, azonban az Alkotmánybíróság döntését minden körülmények között betartják - mondta a politikus.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását