Belföld

Fogynak a papok

Paphiánnyal küzd a Magyar Katolikus Egyház; a katolikus papság létszámára vonatkozó adatok az európai átlagnál gyengébbek - mondta Erdő Péter bíboros a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) rendes tavaszi ülését követő sajtótájékoztatón.

Magyarországon 2005-ös adatok szerint 2576 katolikus pap tevékenykedik, ebből 2006 egyházmegyés, a többi szerzetes. A papságra készülő hittudományi főiskolások, egyetemisták száma a 2005/6-os tanévben 356 fő volt, ebből 263 egyházmegyés és 93 szerzetes – közölte Erdő Péter. Mint mondta, ezek az adatok európai átlagban elég gyengének számítanak, de nem a legrosszabb helyzetet tükrözik a kontinensen.

Erdő Péter rámutatva arra, hogy a papság és a hívek aránya kedvezőtlen, példaként említette: az Esztergom-Budapesti főegyházmegyében egy papra több mint hatezer katolikus hívő jut. Ez a szám rosszabb, mint a dél-amerikai átlag – jegyezte meg.

Az MKPK elnöke hangsúlyozta: az emberekkel való személyes kontaktusnak a nehézsége egyre növekszik. "Pont azt az emberi megszólítást, ami a pap küldetésének fontos része lenne, azt szinte lehetetlenné teszi" – fogalmazott. Erdő Péter közölte azt is, hogy a paphiány miatt egyre gyakoribb az egyházközségek összevont ellátása. Újságíró kérdésre válaszolva elmondta, a magyarországi aktív papi létszám húsz százalékát teszik ki a hivatásukat elhagyók.

Német László, az MKPK titkára a három napos ülésen tárgyaltakról tájékoztatva elmondta: a Magyar Katolikus Egyház lehetőséget kapott arra, hogy az Amerikai Egyesület Államok fővárosában, Washingtonban található nemzeti szentélyben kápolnát alakítsanak ki. A kegyhelyen már több mint tíz nemzetnek van kápolnája.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.