2024. május 8. - Mihály

Távozik minden idők legbefolyásosabb alelnöke?

Lemondásra kényszerülhet Dick Cheney; a korábban már több szívműtéten átesett 66 éves amerikai alelnök bal lábában vérrögöt találtak.
2007. március 7. szerda 16:54 - Hírextra
Elemzők szerint az alelnök lemondása érzékeny veszteség volna George Bush elnök számára, hiszen Cheney a washingtoni neokonzervatívok vezére, és bizonyosan döntő befolyással van az elnök által kijelölt katonai és külpolitikára.

Feltételezések szerint ha Cheney egészségügyi gondok miatt nem tudja kitölteni alelnöki periódusát, akkor Bush másik közeli barátja és tanácsadója, Condoleezza Rice jelenlegi külügyminiszter válthatja fel posztján. Cheney "kellemetlen érzésre" panaszkodott a lábában kedden, az orvosok ultrahangos vizsgálattal mélyvénás trombózist, vérrögöt diagnosztizáltak alsó lábszárában.

Az alelnöknek egyelőre véralvadás-gátló gyógyszereket írtak fel. Cheney súlyos egészségügyi problémája ellenére a Fehér Ház egyelőre nem kommentálja az ügyet, megfigyelők azonban ismét azt emlegetik, hogy lemondásra kényszerülhet. Az alelnök esetében megállapított trombózis halálos tüdőembóliát okozhat. Cheney 37 évesen, 1978-ban kapott először szívinfarktust. Az orvosok 2001-ben szívritmus-szabályozó készüléket helyeztek be az alelnök szervezetébe.

Megfigyelők emlékeztetnek, hogy Cheney hatalmas stressznek van kitéve: iraki háborús politikája kudarcot vallani látszik, az amerikai áldozatok száma egyre növekszik, a demokrata párti ellenzék folyamatos támadásainak célpontja. Múlt héten, amikor látogatást tett Afganisztánban, egy tálib öngyilkos merénylő megpróbálta megölni. Feltételezhető, hogy Cheney trombózisához hozzájárult, hogy 9 napos ázsiai körútja során 65 órát töltött levegőben az Air Force Two fedélzetén.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását